Szerintem nem vagyok elszállva, nem te leveleztél vele, én már bármit kinézek belőle. Nem nem várom, hogy kipótolja, félreértettél. Esze ágában sincs, és ezek után én már nem is kértem. Az előre értékelést kizárólag sima posta esetére kötöttem ki, olvasható a terméklapon, nem utólag találtam ki.
Nem kell ezeket évekig bonyolítani. Az első levélváltásból kiderül, hogy ragaszkodik az agymenéséhez. Ebben az esetben az ember rögtön úgy kommunikál, hogy ne lehessen rajta fogást találni. Ebben az esetben nincs alku.
Az a baj, hogy ilyen kitételeket írtok a terméklapra (nem is tudom, hogy szabályos-e). Mert akarjátok az üzletet, annyi vér nincs a pucátokban, hogy azt mondjátok, nem postázok simán. Ennyi. Nem, ez nem kell, mert végiggondoljátok, hogy sok vevő sajnálja a 240 Ft-ot. Ezért a szállítási feltételekben megjelölöd az ajánlottat, de azért a terméklapon megmutatod a kiskaput. Ne is csodálkozz, ha ezek után problémád van. Nálam nincs ilyen kiskapu. Nagyon ritka az olyan vevő, aki megpróbálkozik a simával. Pedig van pár eladás a hátam mögött....
Szerk: Most nézem, a szállítási feltételekben is ott van ez a szöveg az előre értékelésről.... Ezzel pontosan úgy van tökön szúrva az értékelési rendszer, mint a kegyelem-semlegesekkel.
[/b]
Na ezt most nem értem. Miért baj ha nem pótolgatom ki a vevőnek a pénzt?
Amennyiben felesleges pénzem volna, akkor van 3 unokám 
Na ezt most nem értem. Miért baj ha nem pótolgatom ki a vevőnek a pénzt?
Nem baj....
