IDÉZET(mucus42 @ 2011-07-09 06:17)

Negatív vélemény: en egybol felvettem a kapcsolatot vele. bunko volt a telefonba. ugy dontotem hogy visszamondom az
arut mivel nem
korekt. lekezeloen ban az emberrekkel nem ajanlom!
Másik fél: Arra akartál rávenni, hogy állítsak le egy 1 forintos aukciót, ami szabályellenes. A bunkó meg az,
aki éjjel telefonál, aztán lecsapja, ha nem tetszik neki, amit hall.
A korrekt szót egyébként két
k-val írják. Az értékelő szerint az adásvétel nem jött létre.
Az értékelt szerint az adásvétel nem jött létre.
Lemaradt: Jót mosolyogtam igy hajnalok hajnalán

Ez csúcs.
Más.
Elindultam tegnap az ország másik felére, mert fellépés volt. Mindent elmondtam a családnak még előző este. Aztán reggel indulás előtt. De a biztonság kedvéért még a buszról is telefonáltam. Szőke hercegem vette fel. Kérdésemre, hol van az apja, azt mondta, nincs, valahová eltűnt, de a rigó sincs, mert etetéskor elrepült. Nagy dilemma volt nekünk az elengedés, mert kétséges, hogy a csámpás lábával hogyan tud életben maradni. Megvigasztaltam a kék szeműt, hogy nincs semmi baj, a rigó döntött, nem nekünk kellett, na és a lába nem annyira fontos, mint a szárnya. Haza is értem másnap reggel, azaz ma. Kissé szomorúan megnéztem a madárka helyét, aztán 26 órás ébrenlét után úgy döntöttem, belehanyatlok az ágyba. Tudtam is aludni két órát, mert jött valami ordibálós autó, amire felébredtem. Egy érces férfihang fogalmazta meg szabatosan, jól tagolva és kellő hangerővel, hogy ő szeretne vasat venni, meg tollat, meg használt bútort. Gondoltam, én meg szerettem volna még aludni, és félig nyitott szemekkel kibotorkáltam a konyhába, ahol magamba injektáltam a kávét

az életmentő cigivel együtt

. Amikor az arckifejezésem némi értelmet nyert, családom éber tagjai közölték, hogy rigónk úgy döntött, jobb neki nálunk és hazajött.

Ilyen sem volt még. Eddig mindenki elment, ő az első, aki visszatért. Viszont az utazására való tekintettel megkapta az Amudsen nevet.

(Bár az ifjú titánnal még nem egyeztettem ez ügyben.)