Ady ?Endre költői életművének méltó párja publicisztikai tevékenysége, amely végigkísérte pályáján.
Ebben a kor szinte minden szellemi értékére felfigyelő publicisztikában külön hely illeti meg képzőművészeti tárgyú írásait, illetve tárcáinak képzőművészeti vonatkozású részeit. Gyilkos iróniával leplezi le társadalmát, azt, hogy az úri Magyarország önmagának állít emléket a sablonos, patetikus, arisztokratikus köztéri szobrokban.
De Ady nemcsak kritizál, pártol is: a kor valóban legjelentősebb művészei és mozgalmai mellé áll. Az elsők között figyel fel Rippl-Rónai József modernségének jelentőségére, cikkekben hódol Zichy Mihály és Szinyei Merse Pál nagyságának, és támogatja Nagybánya, illetve a Nyolcak szellemi vezéreit: Hollósy Simont, Kernstok Károlyt. Barátja, Bölöni György révén kerül ismeretségbe a francia képzőművészettel.
Mindenekelőtt Rodin művészete ragadja meg képzeletét, ?Gondolkodó?-jának magányos fenségébe alighanem önnön sorsának tragikumát is belelátja. Megsejti a művészet jövő útját is: ma is helytálló módon írja le és értékeli Gauguin festészetének forradalmian új vonásait. A szöveget közel 100 fekete-fehér dokumentumfotó és reprodukció egészíti ki.