HÁZELADÁS MIATT AKCIÓS! A HÁZ EL LETT ADVA, A MEGMARADT TERMÉKEK MÉG ÁPRILIS KOZEPÉIG ELÉRHETOEK, MIELOTT VÉGLEG TORLOM OKET
ÁRAJÁNLATOT ELFOGADOK. HA NEM TALÁL VEVŐRE, AZ ELADOTT HÁZBAN MARAD AZ ÚJ TULAJDONOSNAK!
A Szent Istvan tarsulat kiadasaban Teologiai vazlatok, 6 kotetben, hibatlan, kituno allapotban, borkotesben, gyujtoi peldany, csak egyben a 6 kotet elado.
Alcím
Tanulmányok a filozófia és a teológia köréből a II. Vatikáni Zsinat után
A teológia az Istenről való tudomány, ezért az Isten létének és mivoltának kérdése számára központi jelentőségű. Az Isten létének és mivoltának kérdése egyben filozófiai kérdés is, a valóságot megérteni akaró a lét egészét értelmezni törekvő emberi értelem magától is felveti ezt a kérdést. Ebből érthető, hogy e tanulmányköteten belül az istenkérdést filozófiailag is tárgyalnunk kell. Az értelmi ismeret ugyanis a hitnek mindig belső mozzanata.
Jelen tanulmányunkban az istenkérdés filozófiai problematikájára szorítkozunk, az ismeretelméleti szempontokat kifejtettük a Bevezetés az ismeretelméletbe c. tanulmányban. A vallás általánosabb kérdéseivel a Vallásbölcseleti bevezetés (101-193 old.).
Módszerünk az lesz, hogy miután tisztázzuk az Isten értelmi megismerésének feltételeit, az Isten létére utaló egyes tények rendszeres kifejtése által előterjesztünk néhány istenbizonyítást. Ezt követően az ateizmus filozófiai problémáját tárgyaljuk, végül pedig a filozófiai megismerés szemszögéből foglalkozunk Isten mivoltával.
HÁZELADÁS MIATT AKCIÓS! ÁRAJÁNLATOT ELFOGADOK. HA NEM TALÁL VEVŐRE, AZ ELADOTT HÁZBAN MARAD AZ ÚJ TULAJDONOSNAK!
Regisztráció időpontja: 2004.07.15.
Értékelés eladóként: 100% Értékelés vevőként: 100%