Szerző(k):
Bárány Tamás
Kiadó(k):
Szépirodalmi Könyvkiadó
Kiadás:
1977 / Keménytáblás
Terjedelem:
593. oldal
ISBN:
9631508323
Állapot:
4/5 - Jó
Bárány Tamás írja novelláiról:
"Hadd kezdjem egy vallomással: nem vagyok termékeny novellista. Harmincöt év alatt talán hatvan-hetven novellát írtam, s a pályám során megjelent több mint negyven művem közül csupán három volt novellás kötet. Húsz regényem mellett az évek során persze írtam sok más rövid prózai írást, tárcát, krokit, paródiát, sőt még mesét is - de a novellától mindig féltem egy kicsit. Soha nem adta meg magát könnyen.
Mert veszélyes, kegyetlen műfaj a novella. Mindig drámát kell megjelenítenie - s mindig meg kell jelenítenie a drámát, sosem szabad a konfliktus elmesélésével beérnie.
?Tragédia dalban elbeszélve? mondja Greguss Ágost a balladáról. A novellát hasonlóképpen definiálhatnók, talán így: ?Dráma, elbeszélésben megjelenítve.? És ahogy az igazi ballada is csupán a legnagyobbak - Goethe, Arany János - tollán válik valódi költészetté, úgy igazi novella is csak a leghivatottabbak, Maupassant, Csehov, Kosztolányi, Móricz ihletéséből születik.
Így tán már érthető, miért féltem e műfajtól, s az is, hogy négy évtizedes pályám során évenként mindössze két novellát mertem írni - s közülük is csak egyet-egyet vettem fel ebbe a gyűjteménybe."
Szállítási feltételek
Szállítás megnevezése és fizetési módja
Szállítás alapdíja
Mennyiségi vagy értékalapú kedvezmény
MPL PostaPontig előre utalással
990 Ft
/db
15 000 Ft
-tól Ingyenes
Személyes átvétel
0 Ft
/db
Budapest X. kerület
MPL PostaPont Partner előre utalással
990 Ft
/db
15 000 Ft
-tól Ingyenes
MPL Csomagautomatába előre utalással
990 Ft
/db
15 000 Ft
-tól Ingyenes
MPL házhoz előre utalással
1 990 Ft
/db
15 000 Ft
-tól Ingyenes
További információk a termék szállításával kapcsolatban:
Személyes átvétel Budapest X. kerületben előre jelzett időpontban. A rendelések összekészítése általában 2-3 napot vesz igénybe. Partneri készleten lévő kötetek esetén ez több is lehet. 15000Ft feletti vásárlás esetén a szállítás ingyenes.
A szállítás ingyenes,
ha egyszerre legalább
20 000 Ft
értékben
vásárolsz az eladótól!