A könyv megvásárlása után automatikus e-mailt küldünk a részletekkel!
Kedves Szülők! A rádióban, televízióban gyakran halljuk, hogy gyermekeink nem tudnak olvasni, valamint rossz a szövegértésük. Felvetődik a kérdés, vajon hol van a hiba, a gyerekekben vagy azokban a felnőttekben, akik gyermekek segítségére lehetnének? Lehet, hogy a hibákat mi szülők követjük el először, de valószínű, hogy a hibát folytatják az óvodában és az iskolában is. Kiadónk az oktatásnak dolgozik, tankönyveket és különféle taneszközöket ad ki, ezért minden, ami a gyermeknevelést érinti bennünket is érint, melynek alapján úgy éreztük, hogy ezen a problémán valamilyen módon segíteni kell. Nem foghatunk mindent a televízióra és a számítógépre, mely nyilvánvalóan elvonja a gyerekek figyelmét, és a megfáradt szülő örül annak, hogy a gyermeke esetleg békén hagyja és csendben marad. A könyv és az olvasás megszerettetését nem lehet elég korán kezdeni. A képeket és a meséket a gyerekek a beszéd megtanulásával egyidejűleg megszeretik, ha megfelelő könyvet és képanyagot adunk a kezükbe. Kiadónk ebből kiindulva tehetséges szerzőgárdájával, Nagy Andrea mondókáival, Sirkó Attila és Stark Béláné rajzaival útjára indítja mondókás könyveit Nagypapa mondókái címmel. Egy-egy kötet negyven-negyven mondókát tartalmaz bízva abban, hogy négy-öt kötetig meg sem fogunk állni. A mondókák állatokról és növényekről szólnak, így gyerekeink a körülöttünk lévő környezettel is megismerkedhetnek. Könyveinket a 2-6 éves korosztályú gyerekeknek szánjuk azzal a céllal, hogy a kedves szülők a gyerekek kíváncsiságát kielégítve szánjanak esténként 10-15 percet gyermekeikre, és szerezzenek örömöt nekik a mondókák olvasásával. Köszönet az alkotóknak, akik szuggesztív rajzzal és versekkel fölkeltik a gyerekek érdeklődését, megszerettetik velük a szép könyvet és az olvasás gyönyörűségét. Ezúton kívánunk az olvasó szülőknek, valamint a mondókákat hallgató gyerekeknek nagyon jó olvasást és szórakozást!
Szállítási feltételek
Szállítás megnevezése és fizetési módja
Szállítás alapdíja
Mennyiségi vagy értékalapú kedvezmény
Személyes átvétel
0 Ft
/db
Budapest XX. kerület
- Pesterzsébet központ közelében
FOXPOST csomagautomata előre utalással
1 530 Ft
/db
4 000 Ft
-tól
1 130 Ft
További információk a termék szállításával kapcsolatban:
Szállítás kizárólag előre utalás után.
"Tisztelt Vevőink! Ezúton tájékoztatjuk előzetesen Önöket arról, hogy a társaságunk által választott adózási forma csak azt teszi lehetővé, hogy termékeinkkel közvetlenül természetes személyeket szolgáljunk ki. Erre tekintettel az általunk kiállított számlát is csak magánszemélyekre vonatkozóan áll módunkban kiállítani. Megértésüket ezúton is köszönjük!"
A szállítás ingyenes,
ha egyszerre legalább
20 000 Ft
értékben
vásárolsz az eladótól!