Van aztán erre reakció a mikrofonok másik végén. A fiatalok juhéznak, a liberbolsevikok letörve, mint a bili füle, de az önbizalom töretlen, nem csökken: „mink nem akarunk gőzvéleménykutatást nyerni” mondja az egyik pártember, választást inkább. Nem tudom még, hogy ez az este legjobb mondata, pedig nem piárszakember az öreg bolsi.

No, akkor én most menek, helyes kis kupacokba rakom a tragacsról a nedves, penészes szalmát. Három púposan megpakolt tragacs, huszonnégy boglyácska éri körbe. Körbe kell érnie, mert sose tudni előre, semmi nem jelzi, merről leng a szél, ha leng, hogy a füstöt, mint a paplant, arra guríccsa, amerre haszon. Égő gázolajos rongy a botvégen, kint vagyok a sötétben, füstölöm magamot, bármerre fordulok, a füst jön utánam, ahelyett hogy a fákat ölelné. Izgulok kicsit: a szalma ne gyulladjon be, csak füstöljön, a penész tetejét megnyomkodom. Két óra után a helyzet változóban. A füst nagy ívben sztrájkolja a gyümölcsöst, de ahogy nyitom a bejárati ajtót, az összes a lépcső alatt gombolyog, be akarna jönni. Tévét akar nézni. Nyilván."

(Onagy Zoltán: Két választás Magyarországon, részlet)