Kedves érdeklődő!
Mielőtt leütöd az alábbi lemezt, azt kell tudnod rólunk, hogy mindig tiszta, minőséges lemezeket
árulunk, (hacsak nincs feltüntetve ennek az ellenkezője)!
A vételár kiegyenlítése után 24 órán belül postázzuk a lemezt, precíz, gondos csomagolásban, és azonnal leértékeljük az adás-vételt, amit tőled is elvárunk viszont! Hosszú évtizedek alatt szerzett tapasztalatból igyekszünk a legpontosabb állapotát meghatározni a lemeznek, illetve a borítónak, és mindezt a legrészletesebb fotókkal be is mutatjuk! Természetesen nincs arra elég időnk, hogy minden lemezt elejétől a végéig meghallgassunk, de részlegesen minden kiadványba bele hallgatunk, a hangzás, illetve stílus megállapításához! Ehhez a következő, nemzetközileg használt jelöléseket alkalmazzuk mi is:
- M (Mint – „újszerű, kifogástalan”) Teljesen kifogástalan állapotú (le nem játszott) lemez.
- NM (Near mint – „szinte újszerű”) Szinte kifogástalan állapotú lemez, egy-két nagyon apró
felületi hajszálkarc fellelhető rajta, a lejátszás teljesen sercegésmentes.
- EX (Excellent – „kiváló”) Alig használt, szinte újértékű lemez, apró felületi sérülés
előfordulhat, ám ez a lejátszáskor nem hallható. A borítón minimális kopás fedezhető csak fel
az éleknél vagy sarkoknál.
- VG+++ (Very good plus – „nagyon jó plusz”) Keveset használt lemez, gondos lemeztulajdonos vigyázó kezei közül való, néhány apró sérülés (papírkarc) még belefér, ami semmilyen módon nem rontja a zenehallgatás élményét! A borító is szinte tökéletes, legtöbbször csak egy ár címke, matrica, vagy annak a nyoma miatt kerül ebbe a kategóriába, és ide tartoznak még az átlyukasztott borítójú, érték csökkentett (Cut-out) lemezek is!
- VG (Very good – „nagyon jó”) Nagyon jó állapotú lemez, felületi karcok lehetnek rajta; kis
mértékű, ám a lejátszást érdemben nem zavaró sercegés előfordulhat. A borítón fellelhető
árcédula, vagy annak nyoma, illetve lemez-okozta kisebb mértékű körkopás is lehetséges.
- VG--- (Very good minus – „nagyon jó mínusz”) Még szintén nagyon jó állapotú a lemez, de lejátszáskor már hallatszik a használat, a lemezzaj is hallható a halk részeknél, kisebb pattogás, reccsenés is előfordulhat ritkán! Tökéletesen, gond nélkül lejátszható! Az enyhén hullámos vagy kúpos lemez is ide tartozik, de csak olyan mértékben, ami a tű futását nem befolyásolja! A borító sarkai, élei jobban megviseltek, erősebb kőrkopás, kisebb gyűrődés vagy erőteljesebb fakulás, kezdődő szakadás is lehetséges!
- G+++ (Good plus – „jó” plusz) Itt már fokozódik az alapzaj, pattogás, recsegés, de még nem ugrik a lemez, gond nélkül végig játszható! Ránézésre is karcos, használt a lemezfelület! A borítón kisebb szakadás, erős kőrkopás, nagymértékű fakulás, színkopás lehetséges!
- G (Good – „jó”) Nagyon erősen használt lemez, sok zavaró sercegés, pattogás hallható, de a lemez végig játszható, de könnyen megugorhat a tű! A lemez és a borító már szemre is nagyon használt, karcos, kopott!
- F (Fair – „tűrhető”) Rossz állapotú lemez, erős sercegés, a tű néhol ugrik. A borító szakadt,
foltos vagy gyűrött.
- P (Poor – „gyenge”) Lejátszhatatlan, mélyen karcos vagy hullámos lemez, a borító erősen
sérült vagy hiányos.
- B (Bad – „rossz”)
- W (Worn – „megviselt”)
Még csak arra szeretnénk kérni, hogy a lemez leütése után 3 napon belül kerüljön sor a fizetésre,
(még akkor is, ha éppen külföldön tartózkodsz, amit indoknak már nem tudunk elfogadni sajnos…)!!!
Természetesen lehetőség van több tétel esetében összevárni a lemezeket, ilyenkor rész utalásokat kérünk, aminek a részleteit privát üzenetben beszéljük meg!
A vásárlási értesítőben kiküldött adatok helyesek az átutaláshoz!
Licitet nem törlünk, hacsak nem érkezik rá elfogadható indok személyes üzenetben!
Foxpost ára előre utalás esetén: 1239 Ft.
Személyes átvétel Szegeden lehetséges, hétköznap 9 és 17 óra között!
A lemezeket másik felületeken is hirdetjük, ezért vásárlás előtt érdemes érdeklődni!
The Leaving Trains - Transportational D. Vices (12" Vinyl LP)
Stílus = Alternative Rock, Punk
SST 221, USA, 1989
Borító = NM
Lemez = NM