?Ahogy ?mi látjuk, nem látja más, ahogy mi mondjuk, nem érti más??

(Dusán Sztevanovity)

Tizenkilencen vagyunk ebben a könyvben. Sokan hiányoznak, tudom, szubjektív a válogatás. Van, aki visszavonult a nyilvánosságtól, van, aki már messze jár, van, aki még nem beszél, és van, aki már nem beszél, mert nincs közöttünk, és vannak még sokan, akikkel együtt dolgoztunk.

Hogy mi volt a célom? Még egyszer találkozni azokkal, akik egy időben mindennapos vendégek voltak a nézők otthonában, és akiket én is tisztelek, becsülök.

Köszönet mindenkinek, akik segítették a munkánkat.

Tartalom

Szubjektív előszó (Krizsó Szilvia)

KépernyŐseink (Szegvári Katalin)

Vitray füstje?

Az Acélsodrony nem az életművem, hanem az életem műve - Aczél Endre

Inkább vállaltam a bizonytalan jövőt, mint az elvtelenséget - Berecz Anna

Az életem a fiamról szól - Érdi Sándor

Az utóbbi egy évtizedem kalandok sorozata volt - Gulyás Erika

Szabad vagyok - Havas Henrik

Ki örül annak, ha éppen csak felfér arra a vonatra, amit régen még vezetett - Horvát János

Egy kicsit hagyjanak még dolgozni! - Juszt László

Én egy profi amatőr vagyok - Kepes András

Ma is be tudnék szerelni egy szelepet egy hathengeres dízelmotorba - Kertész Zsuzsa

Könyékig vájkálni mások magánéletében, vicceseket mondani és hahotázni? Na nem! - Rangos Katalin

Rózsa Péter

Én a bulvársajtóban éhen halnék? - Sándor Erzsi

Sebes György

Megváltozott a világ, és én már nem vagyok a szereplője - Szilágyi János

Vajek Jutka, aki mindig újrakezdi?

Nem könnyű velem élni? - Vágó István

Amíg látom a vonat végét, addig futok utána? - Vicsek Ferenc