Tillmann Pentele második kötetében, az Éhes sziromsugarakban a bemutatkozó-kötete (Eleven viadukt) sokszólamúsága után egyértelműen a természeti élmények felé fordul, szelíd, humoros, meghökkentő és drámai – emberi értelmezéseken átszűrt – mozzanatokat tárva elénk.

Követi a klasszikus hagyományokat, és haikuit évszakok szerinti rendben sorakoztatja elénk, tavaszi, nyári, őszi és téli ciklus követik egymást – időben élünk, az idő múlása határozza meg egész életünket, és ahogy a nagy kerék forog, és váltakoznak az évszakok, Tillmann kötetében is az oldalakon átívelő lassú hömpölygés keveredik különös feszültségbe az egyes haikukban megragadott élmények röpke pillanatnyiságával. Igen, ez az ambivalencia, időtörés a lelkünk mélyén lakik, hiszen hányszor gondolunk valamire úgy, hogy „jaj, de régen történt… de mintha tegnap lett volna”.

Tillmann Pentele tudatos szerkesztésére jellemző, hogy bár a most megjelenő verseinek zömét az utóbbi három évben írta, már az első (2018-as, 120 haikut egybefűző) kötetéből kihagyott néhány tételt, gondolván, hogy a következőbe jobban illeszkednek majd. Igaza lett. Az élet eleven lüktetését, az érzékszervi befogadások gazdagságát közvetítő háromsorosaihoz természetes egyszerűséggel és derűvel társulnak a testiséget közvetítő darabjai, kimondatlanul is a „carpe diem” filozófiáját mottózva a kötetére, kimondatlanul is azt javasolva: test, szellem és lélek harmóniája kövessük, igyekezzünk megvalósítani.

Kállay Kotász Zoltán