Amennyiben személyes átvételt választott, akkor a megrendelés utolsó lépésénél a szövegdobozba legyen szíves megadni a számlázási adatait (név, pontos cím).
Köszönjük!
Csak annyi meleget - Devecseri Gábor
Devecseri Gábor új verseskötete nemcsak szórakoztató olvasmány, melyet az első szótól az utolsóig egyhuzamban olvasunk végig, hiszen mesterien adagolja és helyezi egymás mellé azokat a verseket, melyek az intellektuális feszültség felfokozása után elsősorban az érzelmekre hatnak vagy egyszerűen a fülre, nem adva mást, mint a zene, a ritmus örömét - ez Kosztolányi szerint egy prózaíró művészetének egyik alapelve, de számtalan kitűnő költő bizonyítja, hogy verseskötet számára is használható szerkesztési elv -, tehát nemcsak élvezetes olvasmány ez a kötet, hanem elgondolkoztató, gondolatébresztő is. Devecseri költői világképének leglényegesebb eleme két élménynek, az antikvitásnak s a jelennek organikus és belső kapcsolata, melyek úgy vetülnek egymásra, mint Vajda Lajos nagyszerű rajzain két azonos és mégis különböző arc. A költő tudós szerencsés együttműködésének a "Levél Horatiushoz", e hexameteres műhelytanulmány a bizonyítéka, mely az Arión és a delfinek című oratóriummal együtt egyben ars poetica is, és az olvasót nemcsak a fordító, hanem a költő műhelytitkaiba is bevezeti.
Kiadás éve: 1968
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Szegedi Nyomda Vállalat
Kötés típusa: egészvászon, kiadói borítóban
Terjedelem: 245 oldal
Nyelv: magyar
Méret: Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm
Súly: 0.20kg
Állapot: Jó
[(**146576413**)]