Amennyiben személyes átvételt választott, akkor a megrendelés utolsó lépésénél a szövegdobozba legyen szíves megadni a számlázási adatait (név, pontos cím).
Köszönjük!
Képtelen háború - Gombár Csaba, Volosin Hédi
A ?Korridor kutatócsoportban évekig foglalkoztunk a globális civilizációs folyamat, majd pedig a birodalom kérdéseivel, s nem hunyhattuk be a szemünket: a civilizációk és azzal szoros összefüggésben a birodalmak felemelkedése és bukása háborúk története is. Így kerültünk szembe (szerencsénkre csak így) a háborúval. Az a körülmény azonban, hogy 2001 szeptemberétől az amerikai elnök háborúban állónak tekintette országát a globális terrorizmussal, s hogy 2003 márciusában tényleges háborút indított Irak ellen ? csak részben indokolta, inkább nehezítette munkánkat. Nehéz volt ebből kilátni, távlatot nyerni ? de már benne voltunk.
Eredendő problémánk három, egymással is ütköző nézet. Van, aki úgy tartja, hogy a civilizációs folyamat a belső gátlások kialakításával a barbár erőszak megfékezése, ami békésebb együttélést jelent. Mások úgy látják, hogy bármiféle civilizáció terjesztése mindig erőszakkal történik és háborúval terhes. De ha nem is terjesztik ? így a harmadik nézet ?, akkor is terjed, s a meglévő civilizációs különbségek már önmagukban is háborúra okot adó törésvonalak. Mind a három álláspontnak van irodalma, vannak követői, s mind a három politikaformáló jelentőségű ? mert hát plurálisan létezünk. Nos, miből következik valójában a háború? Mi egyáltalán az, hogy háború?
Sorozatcím: Korridor Kötetek
Kiadás éve: 2004
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Szekszárdi Nyomda Kft.
ISBN: 9632088646
Kötés típusa: ragasztott papír
Terjedelem: 421
Nyelv: magyar
Méret: Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 20.00 cm
Súly: 0.30kg
Állapot: Jó
[(**144689151**)]