Rendhagyó zarándokkönyvet tart a kezében az olvasó. A könyv oldalain nem találunk kegyes imádságokat, vallási énekeket, inkább egy mai turista-zarándok emlékképei tűnnek fel olvasás közben, ami így akár olvasmányos útleírásnak is tekinthető. A könyv első részének adhatnánk a Jézus nyomában címet is, hiszen a szerző a legnépszerűbb búcsújáróhelyen, a Szentföldön kalauzolja végig olvasóit. A Szentföld volt az első keresztény zarándokok célpontja, és ? a különböző nehézségek ellenére ? ma is változatlan népszerűségnek örvend. A könyv második részében ? az első rész ellenpontjaként ? egy lassan teljesen feledésbe merülő zarándokhelyre kalauzol el az író. Az aacheni búcsújárások a kora középkorban még vetekedtek Róma vagy Compostella népszerűségével. Annyira közkedvelt volt a dóm felszentelésének évfordulóján tartott zarándoklat, hogy a XIV. századtól a hatóságok csak hétévenként engedélyezték ezeknek a főbúcsúknak a megtartását. Ha már a szerző ? baráti látogatásként ? részt vehetett a 2014-ben megtartott nagyzarándoklaton, akkor kitűnő alkalom kínálkozott arra, hogy Aachennek és környékének nevezetességeire is elkalauzolja az érdeklődő olvasóit. Meglepődve tapasztaljuk, hogy a két zarándoklat között eltelt mindössze harmincöt év ellenére, az évezredeket ?átölelő? idő alatt mekkora változások következtek be mind a katolikus egyházban, a kultúrában, mind a magyar és világpolitikában. A könyv egyszerre művel és szórakoztat, stílusa a meglátogatott zarándokhelyeket jól és kevésbé jól ismerők számára egyaránt élvezetes olvasmány. Az útleírásnak is beillő rendhagyó zarándokkönyvet Bereck Attila és a szerző fényképei teszik színesebbé.
Regisztráció időpontja: 2018.07.16.
Értékelés eladóként: 100% Értékelés vevőként: -