Amennyiben személyes átvételt választott, akkor a megrendelés utolsó lépésénél a szövegdobozba legyen szíves megadni a számlázási adatait (név, pontos cím).
Köszönjük!
Mítoszok könyve - Román József
Már a legrégibb idők emberét is foglalkoztatták a lét nagy kérdései: hogyan keletkezett a világ?, honnan ered az élet?, és igyekezett is válasz adni ezekre. A kezdet kezdetén mítoszokban fogalmazta meg az emberiség a világról alkotott felfogását, és hosszú utat tett meg mai természettudományos világképünk kialakulásáig. És ismereteink még ma sem kielégítőek, állandóan tökéletesednek. Ha megismerkedünk az első vallásos hiedelmekkel, a mítoszokkal, lemérhetjük a megtett utat, amelyet minden vallás megjárt. ? E kötetben összegyűjtöttük a világ valamennyi nagyobb, jelentősebb vallásának legfontosabb, legjellemzőbb mitikus történeteit. Az egyiptomi, sumer-akkád, főníciai, hettita, görög, óind, tibeti, laoszi, kínai, japán, iráni, héber, ógermán, finn mítoszanyag mellett közöljük Buddha, Jézus és Mohamed életlegendáját élvezetes, meseszerű feldolgozásban. Az egyes mítoszcsoportokat kísérő rövid magyarázatokban megismertetjük az olvasót az illető vallás legjellemzőbb sajátosságaival, a konkrét társadalmi-gazdasági háttérrel, a különböző vallások egymásrahatásával, motívumrokonságaival. ? A kötetet Kolozsvári György Számos művészi illusztrációja díszíti.
Illusztrátorok: Kolozsvári György
Borító tervezők: Kolozsvári György
Kiadás éve: 1963
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Athenaeum Nyomda
Nyomtatott példányszám: 19.000 darab
Kötés típusa: egészvászon, kiadói borítóban
Terjedelem: 694 oldal
Nyelv: magyar
Méret: Szélesség: 18.00 cm, Magasság: 19.00 cm
Súly: 0.00kg
Állapot: Jó
Megjegyzés: Védőborító szélei kopottasak.
[(**445546875**)]