Amennyiben személyes átvételt választott, akkor a megrendelés utolsó lépésénél a szövegdobozba legyen szíves megadni a számlázási adatait (név, pontos cím).
Köszönjük!
Stációk (dedikált) - Babos Ágnes
"Építő könyv szeretne lenni, mégpedig nem a gépies szenteskedés, hanem a lelkek átgyúrásának emberi és férfias értelmében. Házat építeni, menedéket adni tél és éjszaka ellen, a magasság felé haladni: magasztos és szent munkálkodás. Lelket építeni, lelket alkotni az igazság köveiből! Házat építeni, ami szilárdan áll a földön, alaposan megszerkesztve, amelynek tetején nem szivárog át a víz. És napról napra emelkedik az ég felé, amelybe az ember feleséget visz, amelybe gyermekei születnek, és majd vendégül láthatja barátait. A legtöbben azt hiszik, hogy a könyvíráshoz, - vagy a képfestéshez elegendő, ha az embernek van egy ötlete, aztán vesz sok-sok szót, vagy vonalakat, színeket, s összerakja őket, hogy az egész tetszetős legyen. Ez nem így van. A téglaégető, a kőbánya még nem ház. Házat, könyvet, képet, lelket építeni csupa olyan munka, ami igénybe veszi az egész embert, minden felelősségével együtt. Ez a könyv keresztény lelkeket szeretne építeni, ebben a korban, ebben az országban."
Kiadás éve: 2016
Kiadás helye: Győr
Nyomda: Palatia Nyomda és Kiadó Bt.
ISBN: 9789637692765
Kötés típusa: fűzött kiadói borító
Terjedelem: 111
Nyelv: magyar
Méret: Szélesség: 23.50 cm, Magasság: 34.00 cm
Súly: 0.00kg
Dedikált
Állapot: Jó
Megjegyzés: Babos Ágnes dedikációjával.
[(**95746442**)]