Amennyiben személyes átvételt választott, akkor a megrendelés utolsó lépésénél a szövegdobozba legyen szíves megadni a számlázási adatait (név, pontos cím).
Köszönjük!
Szabadlábon - Fejes Endre
Úgy kezdődött, megírtam A hazudós-t. A szerkesztőség örült. Nem jelenhet meg. Nem mutat előre. Hátra sem, mondtam. Megjósolták, soha nem nyerem meg a hatalom kegyét. Nem olyan a természetem. Igazuk lett. Gyöngült a hatalom, 56-ban megjelent A hazudós, majd az Eljegyzés is. Októbert írtunk, sok minden változott vagy változni látszott. A jóslat érvényes maradt. Így van rendjén. Megálmodott, megvalósítani még csak nem is szándékozott jövőről kéne úgy írni, mintha napjaink valósága volna, hol pillanatnyi ötletek, torz képzelgések hozsannázását várják. Kényelmes jólétet adnak cserébe. Hazudni se kell. Kivételezettek sorsát az ország sorsaként mutatni meg. Ennyi. Nem az életet, csak az élet értelmét kérik. Pénzt vagy életet, tevődik föl kimondatlanul a kérdés. Lehet a való fölmutatását s lehet a pénzt választani. Ki-ki maga dönti el. A Bibliával vallom: "Most azért maradt a hit, remény, szeretet, e három, ezek közül pedig legnagyobb a szeretet." Csak nem minden hatalom szeretete.
Sorozatcím: Öröségünk
Borító tervezők: Borostyánkői Mátyás
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Dialóg Rt. nyomdája
ISBN: 9638352485
Kötés típusa: ragasztott papír
Terjedelem: 317
Nyelv: magyar
Méret: Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm
Súly: 0.00kg
Állapot: Jó állapotú antikvár könyv
[(**383090737**)]