2065858.megangood (8) 78.57% felhasználó összefoglaló oldala
Adott és kapott értékelések listája
Megvásárolta a terméket, de nem vette át! Másnap lett volna az átvétel, hívtam, hogy akkor 10-kor, erre közölte, hogy nem kell már neki! Nekem kellett hívni, hogy ezt megtudjam!!! Telefonköltségembe került, jutalékot nem akarok már fizetni, a jutalékvisszatérítési igényhez negatív szükséges, de nem csak emiatt negatív!
Az értékelő szerint az adásvétel nem jött létre.A kedves vevő leütötte a terméket, időpontot is egyeztettünk de családi okokra hivatkozva az átvétel napján lemondta a tranzakciót. Ez még nem is lett volna akkora baj de azt ígérte, hogy megtéríti az összes anyagi káromat, amit a leütéssel okozott de erre a mai napig várok pedig a számlaszámom tudja. Megbízhatatlan, hazug Vaterás! Kerülendő!
Az értékelő szerint az adásvétel nem jött létre.A vevő jelezte az elállást ugyan, de az a Vatera szabályzata szerint szerződésszegésnek minősül. "Az eladó köteles a felkínált terméket a kialakult áron a vevőnek eladni, a vevő pedig köteles a terméket ezen az áron megvenni. Ezeknek a jogoknak esetleges szerződésszegés esetén polgári peres eljárás során lehet érvényt szerezni." Óvakodjunk az ilyen meggondolatlan vevőktől!
Az értékelő szerint az adásvétel nem jött létre. A sikertelenség oka: A vevő a leütés után 1 nappal jelezte csak, hogy mégis eláll a vásárlástól.Az értékelt szerint az adásvétel nem jött létre.
