tika07_a (15) 94.12% felhasználó összefoglaló oldala
Adott és kapott értékelések listája
Párezer forintos leütés után úgy viselkedik, mintha az eladót is megvette volna kilóra, helyreigazítás után minősíthetetlenül kultúrálatlan hangnemben fenyegetőzik, 15 aukciós "élettapasztalata" alapján oktatást tart, majd letiltatva valamennyi "alias" emailcímét elérhetetlenné válik. Bizonyítkként a komplett levelezés rendelkezésre áll. Egyszerüen nem ajánlom!
Másik fél: Hasonló stílusban akarta rámsózni a cuccát. Sajnos vannak ilyen eladók is, de döntse el mindenki ennek az "embernek" a megjegyzése alapján, hogy vásárol-e tőle valamit is. Én továbbra is elérhető vagyok, és ahogy jeleztem ennek az eladónak, a vaterának meg fogom küldeni a komplett levelezésünket. Nem 1-2 kiragadott infót, hanem az elejétől a végéig, szóról szóra. Csak azért adok negatívot, mert "bunkó" stílusban - ahogy az összes levele íródott - nyilvánított véleményt. Megjegyzem, megadtam a postai címemet, több mint 1 hete, az áru még sem érkezett meg. Több mint érdekes innentől a fontoskodó megjegyzése. SENKINEK NEM AJÁNLOM! A többit majd intézi a vatera.:)
