fre2di (254) 98.47% felhasználó összefoglaló oldala
Adott és kapott értékelések listája
papp.gergo (585) (Eladó)
Pozitív
2011.08.11. 18:44:40
1468150663
Gyors, kommunikatív, kiváló vásárló. Remélem kötünk még üzletet. Maximálisan Pozitív!!!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Korrekt,MEGBÍZHATÓ,ajánlom ! ++++++++
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Végtelenül rossz indulatú ember! Dokumentumokkal igazolom hogy az utalást követően 3 munkanapon belül át vette, majd elfelejtett visszajelezni hogy megkapta, mikor felhívtuk azt mondta hogy nagyon szép és elégedett vele, ezt követően az értékelésben olyan dologra hivatkozott amely nem is szerepelt a hirdetésben, megjegyzem hogy egy alsó hangon 50eft-s 18század zsebórát vett 10eft-ért és ehhez a hirdetésben sem szerepelt kulcs is kelletett volna, az órára persze ennek hiányában is igényt tartott.
Másik fél: Az eladó becsapott. A kulccsal felhúzható zsebórát működőképesnek írta le a terméklapon. Én tisztességgel átutaltam az ellenértéket, ő azonban kulcs nélkül küldte az órát, arra hivatkozva, hogy nincs kulcsa, így azt én kipróbálni nem tudtam. Ez esetben hogy tudhatta, eladás előtt hogy az óra működőképes? Most sikerült szereznem kulcsot, és az óra működésképtelen. Reklamációimra minősíthetetlen hangvételű mailekkel válaszolt, és ha nem lennék beteg ember, rágalmazásért elveszíthetetlen pert indíthatnék. De koromnál fogva nincs esélyem időben egy ilyen per végigvitelére. Mindenkinek javasolom elkerülni. Az óra működőképes állapotú ára 10-15000 ft közt lehet, így a fele + mocskolódás.
Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
KORREKT,MEGBÍZHATÓ,AJÁNLOM !++++++
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
maximálisan korrekt partner!!!örülök,hogy megismertem!!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Minden rendben zajlott korrekt partner, ajánlom mindenkinek.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
681259.PISZWILL (845) (Eladó)
Pozitív
2011.06.28. 21:38:55
1460249929
Köszönöm, minden rendben volt! Ajánlom!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
rendben ment minden
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
vorosmarty25 (406) (Eladó)
Pozitív
2011.05.20. 20:42:01
1457574334
Korrekt partner , ajánlom mindenkinek.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
BambiBandi (160) (Eladó)
Pozitív
2011.05.13. 09:54:32
1451181289
Minden rendben volt, korrekt gyors partner. Köszönöm.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Gyors, megbízható vásárló, minden rendben volt az adásvétel során! +++
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
silbermond_a (59) (Eladó)
Pozitív
2011.05.12. 20:19:54
1454573938
Minden rendben,köszönöm!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
georgikon13 (2078) (Eladó)
Pozitív
2011.05.04. 14:54:31
1451034883
Megbízható komoly partner. ajánlom mindenkinek.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Hadesz00 (1194) (Eladó)
Pozitív
2011.04.21. 20:02:12
1449633743
Minden rendben ment, köszönettel stigma!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Minden rendben volt! Gyors és megbízható partner!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Butito817 (1475) (Eladó)
Pozitív
2011.04.16. 21:28:54
1451870209
Gyors, pontos, megbízható, kedves vevő, köszönöm!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Minden ok!+++++++++++++
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
1812040.salmo36 (545) (Eladó)
Pozitív
2011.04.05. 17:03:51
1448213432
Gyors, pontos, megbízható partner, ajánlom mindenkinek.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
BLACK69Jr (288) (Eladó)
Pozitív
2011.03.27. 15:55:38
1443422534
Remek partner,minden úgy ment ahogy kell!Ajánlom!!!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Carpirinhao (1923) (Eladó)
Pozitív
2011.03.23. 20:11:20
1442571405
Minden a legnagyobb rendben ment! Köszönöm a vásárlást! Csakis +++++++++++
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Tetricus_a (568) (Eladó)
Pozitív
2011.03.11. 09:11:01
1441978470
Megbízható, pontos, kedves partner! Köszönöm!!!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
minden OK!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
A vevő a megtekintés során nem találta megfelelőnek a terméket, olyan dolgokba kötött bele, melyet a leütés előtt is megkérdezhetett volna. pl karcos volt (használtként volt hirdetve), fémjel... Legközelebb majd legyen szíves előre kérdezni.
Az értékelő szerint az adásvétel nem jött létre.Az értékelt szerint az adásvétel nem jött létre.
806660.Jeannedarc_a (137) (Eladó)
Pozitív
2011.03.02. 21:07:23
1440262080
Remek vásárló. Korrekt üzleti partner. Bátran AJÁNLOM!!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
806660.Jeannedarc_a (137) (Eladó)
Pozitív
2011.03.02. 21:07:23
1440262078

1440262079

uhrenwerkstat (76) (Eladó)
Pozitív
2011.02.22. 10:36:40
1442957136
Gyors mint a villám !csak ajánlani tudom.köszönöm
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
köszönöm +++++++++++++++++++
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
kyralina (1590) (Eladó)
Pozitív
2011.02.13. 08:21:26
1439125517
Minden rendben volt.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
gaborrro (1108) (Eladó)
Pozitív
2011.02.09. 11:08:46
1438549514
Korrekt partner, ajánlom!!!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
uhrenwerkstat (76) (Eladó)
Pozitív
2011.01.27. 18:57:27
1436352599
Megbizható,gyors.Csak ajánlani tudom.Köszönöm.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
1488188.Vibeki (832) (Eladó)
Pozitív
2011.01.22. 13:12:16
190591702
Nagyon korrekt inteligens ,remek partner!Mindenkinek nagyon szivesen ajánlom!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
505908.básztet (435) (Eladó)
Pozitív
2011.01.19. 09:30:44
190020573
Korrekt, megbízható partner. Ajánlom mindenkinek!!! O.K.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Kukucska007_v (184) (Eladó)
Pozitív
2011.01.10. 09:53:10
184806456
Minden rendben zajlott!!! Megbízható és becsületes Vaterás!!! Maximálisan AJÁNLOM MINDENKINEK!++++++++++++++++
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Gyors, kommunikatív partner! Bátran ajánlom!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Köszönöm a vásárlást! Az adás-vétel rendben lezajlott. Megbízható partner, bátran ajánlom másoknak is.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
antikvitasok (3065) (Eladó)
Pozitív
2010.12.27. 08:45:19
189113553
Köszönöm a vásárlást! Ajánlom!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
1510918.Mercedesz90 (9) (Eladó)
Pozitív
2010.12.22. 21:31:47
187403678
Minden rendben,korrekt vásárló!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Minden jól ment. Ajánlom.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Korrekt+++
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Korrekt partner
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Megbízható partner, mindenkinek ajánlom!++++++
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Gyors,korrekt,megbízható.Mindenkinek ajánlom.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Minden rendben zajlott, pontos, gyors megbízható partner! Ajánlom mindenkinek!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Minden a megbeszéltek szerint történt. Korrekt, megbízható, ajánlott Vaterás partner :-)
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Sculder007 (515) (Eladó)
Pozitív
2010.11.11. 08:36:30
185108626
Gyors, pontos vásárló. Ajánlott Vatera partner!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
almamagBetti (282) (Eladó)
Pozitív
2010.11.10. 20:28:00
185523358
Minden pontosan, gyorsan ment, csak ajánlani tudom. Köszönöm a vásárlást.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
670025.rolamatics (502) (Eladó)
Pozitív
2010.11.07. 19:35:54
183592470
Kiváló Vaterás Partner!!!!!!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
609469.watch66 (1044) (Eladó)
Pozitív
2010.10.30. 21:32:48
183118241
Gyors, pontos, megbízható partner, ajánlom mindenkinek.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
609469.watch66 (1044) (Eladó)
Pozitív
2010.10.30. 21:32:47
183883356