60428.computerteka_v (841) 98.84%
felhasználó összefoglaló oldala
Adott és kapott értékelések listája
Minden rendben, korrekt partner, ajánlom.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
A termék amit vettem tőlük nem működott. Egy alaplapot vásároltam, slot1-es processzorfoglalatttal, amin 6-8 érintkező teljesen el volt deformálva.Azt írták róla hogy tesztelt, de mivel ez így nem müködhetett,becsaptak. Rossz terméket adtak el jóként. Tulajdonképpen nem a kidobott pénz érdekel, csak akkor sürgősen kellet volna a lap. Az értékeléseik alapján nagyon bíztam bennük. Lehet hogy ez az eset egyedi, én mégis póruljártam velük.Sajnálom, negatív!
Másik fél: A legegyszerübb pozitiv értékelésünkre negatívot adni mint megkeresn i a problémával és ha tényleg igaza van amit erősen kétlek mert több teszten is átmennek a csomagolás elött és a csomagolásra is figyelünk.De nem várok semmi jót egy nullás felhasználotól.
Ez mindig így szokot lenni elöször negativ és utána gondolkozik,mert ha tényleg komolyan szüksége van az árura akkor legalább egy mail-t küldött volna.
Az értékelt szerint az adásvétel nem jött létre.
115325.stxman_v (0) (Vevő)
Pozitív
2006.11.26. 10:00:36
14818394
nagyon jo volt örülök neki , na :)
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Minden oké, megbízható, pontos partner.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Minden rendben, korrekt partner.

Korrekt megbízható csak ajánlani tudom.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Kérésemre az árút egy előre megegyezett helyre hozta, és tökéletesen működik. Abszolút pozitív véleménnyel vagyok.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
99978.csuzlee00_v (55) (Vevő)
Pozitív
2006.11.24. 17:42:34
14663757
Köszönöm,a termék tökéletes.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
425870.supremo_a (134) (Vevő)
Pozitív
2006.11.24. 07:06:27
14778971
Minden rendben, megkaptam a gépet időben, szépen csomagolva, kissebb takarítás után olyan lett mint az új. Köszönöm
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
A Monitor nagyon használt,és karcos,ez a hirdetésben nem szerepelt.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Gyors és pontos volt az ügyintézés, a csomag hiánytalanul, gondosan csomagolva érkezett.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Gyors korrekt megbízható eladó! A csomag nagy biztonságban ideért! Köszönök mindent!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Mindenkinek ajánlom!!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
135038.danniska_a (0) (Vevő)
Pozitív
2006.11.18. 07:46:45
13946877
1234567890
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
112426.deexteer_a (35) (Vevő)
Pozitív
2006.11.17. 11:48:50
12909841
minden rendben,gyorsan zajlott,ajánlom mindenkinek
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Minden Ok!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Minden ok!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Korrekt partner, mindenkinek ajánlom!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Korrekt partner, ajánlom mindenkinek.

401497.Laca65 (68) (Vevő)
Pozitív
2006.11.14. 05:18:34
14663754
Korrekt partner, ajánlom mindenkinek.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Nagyon korrekt és rugalmas partner. Mindenkinak ajánlom!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Gyors, korrekt. Átutalással fizettem, ezt követően telefonáltam és az eladó egyből vissza is igazolta az átutalás megérkezését. Egy e-mailt még küldtem, mert eltérő címre kellett kérnem a postázást. Az átutalás reggel történt és még aznap postára is adta az eladó az általam megvásárolt terméket. 2 nap múlva már meg is érkezett a csomag. Bátran ajánlom az eladóval történő üzletkötést.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Gyors,Pontos Vaterás!!!Köszönöm a gyorsaságot! Mindenkinek Ajánlom!!!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
ok megérkezett
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Korrekt, megbízható partner! Ajánlom mindenkinek!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
420845.titan36_a (402) (Vevő)
Pozitív
2006.11.09. 13:06:10
14174882
Korrekt partner az árut a megbeszéltek szerint küldte ,ajánlom minden vevőnek ill. vaterásnak.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Mewgbízható korrekt partner. Mindenkinek ajánlom
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Korrekt, minden rendben lezajlott. Ajánlom.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Minden rendben ,ajánlom
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
116700.manoka216_v (17) (Vevő)
Pozitív
2006.11.04. 09:13:46
12639629
Korrekt megbízható! ajánlani tudom
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Minden rendben volt.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Sajnos nem alakult a dolog hogy szükségem lett volna a termékre. Sajnálom, és elnézést kérek !
Az értékelő szerint az adásvétel nem jött létre.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
A PIII-as alaplap PII-es volt. Reklamációm után ígértek egy PIII-as alaplapot, amit nem küldtek meg.
Megbízhatatlanok, előre nem ajánlom a fizetést.
Másik fél: A reklamáció útán derült ki ,hogy az a gépház és az alplap feddi a valóságot de mi feladtuk a másik alplapot mivel nem akkrunk átverni senkit,most már szríntem nem mi vagyunk a hunyók hanem a kedves vevő így most van két alplapja meg egy háza és ez mind egy háznak az árán NA EZÉRT KÉRJÜK MINDEN VÁSÁRLONKTÓL AZ ELŐRE UTALÁST.Az értékelésink nem azt mutatják ,hogy mi akarunk átverni valakit,több olyan vásárlónk is van akik csak azért jönnek hozzánk mert megbízhatóak vagyunk.Útólag meg a vevőnek el kellene végezni egy olyan iskolát ahol megtanitják megkülönböztetni egy PII-es alplapot egy PIII-tól mert amit elöször küldtünk egy erdeti gyári HP VL vectra PIII-as ami az eljére is oda van írva.
Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Minden rendben!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Határozottan kiemelkedően pozitív véleményem van az eladóról!Mindenkinek csak ilyen partnert kivánok!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Korrekt, minden rendben!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Pontos, korrekt, türelmes vaterás partner, mindenkinek ajánlom!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Minden rendben zajlott!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Megbízható, korrekt partner.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Minden rendben volt, köszönöm!!!!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Minden rendben volt!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Gyors és megbízható partner! Ajánlom mindenkinek!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
81049.Mikethecowboy (5) (Vevő)
Pozitív
2006.10.21. 12:25:27
10163922
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.
Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Pozitivnek értékelem, de a nem volt teljesen pontos a leírása a terméknek. Mint felhasználónak nem kell tudnom, hogy nem minden Athlon XP működik 266Mhz-en. Az én Athlon XP 2500+ processzorom de az átvétel után derült ki, hogy 333Mhz-en üzemel. Szerencsére el tudtam cserélni egy jobb alaplapra. Az eladó ettől függetlenül viszavette volna az alaplapot.
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
mindenrendben
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Minden oké. Köszönöm szépen, ajánlom mindenkinek...
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
17283.funer83_v (143) (Vevő)
Pozitív
2006.10.19. 13:14:04
12426815
Minden rendben ment, gyors, korrekt Vaterás!
Az értékelő szerint az adásvétel létrejött.Az értékelt szerint az adásvétel létrejött.
Többszöri egyeztetést követően összehoztuk.