Amennyiben személyes átvételt választott, akkor a megrendelés utolsó lépésénél a szövegdobozba legyen szíves megadni a számlázási adatait (név, pontos cím).
Köszönjük!
Üvegfal mögött - Robert Merle
A ?regény színhelye a nanterre-i egyetem ?üvegfallal? körülvett, zárt világa. Az egyetem és az egyetemi lakótelep négy épületét egy nyolcemeletes toronyház uralja: az egyetem vezetőségének a helységei, tanácstermei. Ez a torony a diákság szemében a hatalom jelképe. A regény cselekményének időpontja 1968. március 22. Ez a nap ugyanúgy kezdődik mint a többi: a kollégium lakói felkelnek, készülnek az előadásokra, reggeliznek, szeretkeznek, veszekszenek, szakítanak, órára mennek, vitatkoznak, gyűléseznek, hangoskodnak és egyre hevesebben tiltakoznak az egyetem ósdi, elviselhetetlen rendszere ellen, végül száznegyven diák ? a forrófejű forradalmi ?kemény? mag ? elfoglalja a tornyot. Robert Merle aki ebben az időben tanára volt a nanterre-i egyetemnek, óráról órára feleleveníti a nap eseményeit, az olvasó pedig együtt él, gondolkodik a sokféle szereplő változó hangulataival, cselekedeteivel, és egyre nagyobb érdeklődéssel követi a mozaikokra töredezett jelenetekből összeállított izgalmas történetet.
Fordítók: Réz Ádám
Borító tervezők: Nagy Péter
Kiadás éve: 1996
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Alföldi Nyomda Rt.
ISBN: 9630760398
Kötés típusa: fűzött kemény papír kiadói borítóban
Terjedelem: 455
Nyelv: magyar
Méret: Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm
Súly: 0.50kg
Állapot: Jó
Megjegyzés: Védőborító hiányzik.
[(**567417005**)]