Amennyiben személyes átvételt választott, akkor a megrendelés utolsó lépésénél a szövegdobozba legyen szíves megadni a számlázási adatait (név, pontos cím).
Köszönjük!
Vas élesíti a vasat - Warren Hardig
I969-ben egy sikeres üzletember és frissen megtért keresztény, Warren Hardig meglátogatta az OMS International misszióját Haitin. Ott, valamelyik hegyi ösvényen egy rongyokba öltözött haiti koldus térdre esett, kérve, hogy ?tegye őt keresztyénné". Ez az Istentől irányított esemény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Warren OMS misszionárius lett. Miután az az élmény meggyőzte arról; hogy a laikusok részvétele a missziókban mennyire fontos, 19'73-ban felhagyott üzleti tevékenységével, és elfogadott egy főállást az MFM Internationalnél, mely az OMS International laikus emberekből álló mozgalma. Az MFM központi területi igazgatójaként Warren több mint nyolc évig irányította tizennégy állam területén az MFM tevékenységét. Nemcsak testületekbe szervezte a laikusokat, hanem velük tartott, amikor megtekintették az OMS missziói munkáját Latin-Amerikában, Európában és Ázsiában, illetve amikor gyakorlatilag részt vettek benne. 1983-ban, miután egy évig az MFM országos vezetője volt az Egyesült Államokban, Warren lett a mozgalom nemzetközi igazgatója. Ebben a minőségben világszerte összefogóan irányítja az MFM-tevékenységeket, és összekötő kapcsot jelent az MFM és OMS között. Warrennek és feleségének, Velmának két gyermeke van, Roger és Renee.
Kiadás helye: Nyíregyháza
Nyomda: Makai + Makai Kft.
ISBN: 9630017342
Kötés típusa: ragasztott papír
Terjedelem: 180
Nyelv: magyar
Méret: Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 20.00 cm
Súly: 0.00kg
Állapot: Jó
[(**140967633**)]