Alexandre Dumas- Ascanio könyv.
Keményfedeles. Kriterion könyvkiadó, Bucuresti, 1988.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Anne d'Etampes-nak, ennek a fölényes, erős asszonynak, aki éleslátásában megvetette az embereket, és unalmában mindig magasra tört, számos szeretője volt, de szerelme egy sem. Elcsábította a királyt, Brion tengernagy őt hódította meg, Longueval grófja megtetszett neki – ámde mindezekben a szerelmi ügyekben a fej játszotta a szív szerepét.
De végre, egy napon meglelte az igazi, gyengéd, mély szerelmet, amelyre annyiszor áhítozott, de amely mindeddig ismeretlen maradt előtte. S most egy másik nő versenyez vele ezért a szerelemért! Ó, majd megbánja az a nő! A kocka el van vetve: a király felesége Ascanio iránti szerelmének és Colombe iránti féltékenységének szolgálatába állítja minden becsvágyát és szépségét.
Az Ascanio a XVI. században játszódik: csupa kaland, csupa udvari intrika, történelmi pletyka, párpaj és cselvetés. De nem csak szerelmi történet, ugyanis főszereplője Benvenuto Cellini, a híres szobrász, akinek önéletrajza szolgált Dumas regényének forrásául.
A könyv állapota belül hibátlan, még olvasva sem volt, a külső kemény fedélen lévő papír borító minimálisan gyűrőtt alul, és az élen pici szakadás van rajta. Képen látható állapotú.
Nézd meg a többi akciómat is, köszi! ;-)
A TERMÉKEIMET POSTÁZOM IS, AKÁR FOXPOSTTAL IS!
Ez a hirdetés lejárt, meghosszabbítva a következő termékkódon érhető el: 3506841971
Regisztráció időpontja: 2006.02.05.
Értékelés eladóként: 99.75% Értékelés vevőként: 99%