A harmincas éveibe lépő Fekete István a Nimród című folyóiratban jelentkezett első írásaival; irodalmi érdeklődése, a családi hagyományok és a foglalkozása egyaránt magától értetődővé tették a választást. Eleinte hozzászólásokat és rövid megfigyeléseket küldött a vadászújságnak, ám a főszerkesztő, Kittenberger Kálmán ezek alapján is ígéretes munkatársat látott benne, és fővárosi beszélgetésre hívta a fiatal ajkai gazdatisztet. Emlékezetes találkozásuk szárnyakat adott Fekete Istvánnak: közleményei 1934-től rendszeresen és egyre nagyobb számban láttak napvilágot. Munkaköréből következően akár naponta használhatta puskáit, és a vadászélményeiről igyekezett folyamatosan beszámolni. Nemcsak a sikereit, de a kudarcokat is szívesen részletezte a tanulságok kedvéért. A kísérletezést lehetővé tevő gyakori megjelenés következtében hamar rátalált a saját hangjára, melynek a szakszerűség mellett senkivel össze nem téveszthető jellemzője a látvány- és hangulatfestés. A természetjáró rácsodálkozásai miatt gyakorta mellékes a zsákmányszerzés, ami a Nimródban közölteket a laikus – tehát nem vadász – olvasók számára is figyelemre méltóvá teszik. Bársony István nyomait követve indult el, de hamar túllépett a neves elődön, és önálló stílust teremtve járt az öreg utakon.