„Figyeli, Geneviéve, milyen semmitmondóan csikorognak az efféle káplár-szavak: század, parancsnokság, felettes? Persze zenghetnének, akár a cimbalom, akkor is megszöktem volna. Betelt a pohár… Ez is szamárság persze, mert a németeket jókedvűen odaálltam mészárolni, amíg a kíváncsiságomból meg a gyávaságomból futotta, holott semmi bajom nem volt velük… Sokára eszméltem, miféle a világ, érti? Senki nem tanított ki.”
John Andrews szavai mind a három címbeli katona sorsát summázzák. Idealistán, soviniszta lelkesedéssel vetik bele magukat az első világháborúba, ahol az értelmetlen öldöklés, az embertelen katonai gépezet mindhármukat megnyomorítja. Fuselli, az ügyeskedő-helyezkedő nagyvárosi vagány, aki a „rangot” jelentő stráfokon-csillagokon kívül egyébről nem álmodik, észre sem veszi, máris beolvasztják, maradék kis egyéniségétől is megfosztják örökre; Chrisfield, az amerikai prériről jött parasztgyerek értelmét, erkölcsi érzékét fejtetőre állítja a fejtetőre állt világ, s csak az állati ösztönt hagyja meg benne épen; Andrews, a regény legjobban kidolgozott figurája, a leendő zeneszerző küzdene az emberiesség, a józanság nevében, megszökne, de nincs hová – a háborút túlélte, de háborúviselten a békébe, valóságosan és jelképesen is, belebukik.
Dos Passos 1921-ben írott könyve az első tiszta, igaz háborúellenes regények egyike.