Shankar - Zakir Hussain - Vikku Vinayakram - Jon Christensen:  M.R.C.S.  albuma

Német nyomás, ECM label

A személyes átvételt preferálom, de kérésre postázom is

Tekintsd meg további termékemet is!

Az indiai multiinstrumentalista L. Shankar lenyűgöző zenei és zeneszerzői pályafutása az M.R.C.S. című albummal újabb bensőséges fordulatot vett. Az album Shankar édesapjának, V. Lakshminarayanának van szentelve, és olyan kiváló ütőhangszeres művészek működnek közre rajta, mint Zakir Hussain (tabla), Vikku Vinayakram (ghatam), valamint a dobos Jon Christensen. Az album zenei világa mélyen vizes elemekkel átszőtt, ahogy azt a nyitó „Adagio” is mutatja: Shankar kettős hegedűjének hangjai sötét és kanyargós áramlaton lebegnek. Filmbe illő és élénk hangulatú darab, amely durva ecsetvonásaival kifeszít egy finom vásznat a későbbi zenei színek számára.

Az „All I Care” egyesíti Christensen „March” című közjátékszerű darabjának ritmikus lendületét Shankar kozmikus pizzicatójával és selymesen csillogó dallamaival, melyek az improvizáció csúcsára jutva csak elhalványulva tudnak befejeződni – különben sérülne időtlen szépségük. A zene lassan eltávolodik tőlünk, dallamosan sodródva tovább a tabla-átitatta „Reasons” felé, ahol Hussain pergő ritmusokat rak le Shankar légies hegedűfutamai alá.

A „Back Again” című tétel ringató, otthonos érzést kelt; egyszerű motívumából szívhez szóló zenei hullámzás bontakozik ki – akárcsak az „Al’s Hallucinations”, ahol Hussain játékos, mégis szomorkás tablamotívumai mélyítik el a dallamvilágot. A „Sally” romantikus, keringős hangulatát követően Hussain és Vinayakram „White Buffalo” hátán repítenek bennünket az utolsó darab, az „Ocean Waves” csillogó világába. Ebben Shankar zongorát is hozzáad visszhangos hangszereléséhez, így zárva le a zenei utazást ott, ahol elkezdődött: a hullámok között és azokból születve.

Shankar dallamérzéke bensőséges és ragyogó, már az első hangoktól ismerős. Olyan, mint egy kiváló klezmer klarinétos: egyszerre melankolikus és életvidám dallamokat sző.

Újabb bizonyíték arra, hogy a „fúzió” kifejezés félrevezető: ez egyszerűen nagyszerű zene, aminek nem kell semminek sem lennie, csak önmagának.