Ez az album egy korszak vége és egy másik kezdete a Djabe életében. Lezárultak a felvételek, a koncertek Sipivel. A Take on minden számában feljátszotta az ütőhangszereket, és három kompozíció kivételével az éneklést is sikerült befejeznie. Nem siettek, hiszen nem készültek arra, hogy elmegy. A kompozíciók, akárcsak az Életképek esetében Barabás Tamástól származnak. Az ő gondos munkáját élvezhetjük az Égerházi Attila által hozott számok esetében is. A Djabe az elmúlt években jelentős tényezővé vált a nemzetközi zenei életben. Köszönheti mindezt a csapat a kifejlett és magas művészi színvonalának. A klasszikus Djabe felállást vendégzenészek egészítik ki. Két kiváló szaxofonos, Ben Castle Angliából és John Nugent Rochesterből, az Egyesült Államokból. Mind John, mind Ben világklasszisokkal dolgozott és dolgozik folyamatosan. Az album különleges zenei szereplője az azerbajdzsáni Malik Mansurov, aki ősi pengetős hangszerének, a tarnak világhírű mestere. A zenekar a bakui Jazzfesztiválon játszott először Malikkal. Itthoni vendég a lemezen Budai Sándor prímás és zenekara. Cigányzene először tűnik fel Djabe albumon. A vendégek mellett természetesen ne feledkezzünk meg a Djabe tagjairól sem, hiszen ez a lemez alapvetően az ő alkotásuk. Mindenki csúcsformában játszik az albumon. Barabás Tamás személyre szabottan írta meg a szólamokat, helyezte el a szólókat.
Az új Djabe album méltó folytatása az eddigi hagyományoknak. Sipos András utolsó stúdiólemeze a zenekarral. A lemez összefoglalja mindazt, amit a Djabe 12 év alatt megtanult és megmutatott a zenéből.
„Váratlan, egyedi és szórakoztató.” (Jeff Spevak, Rochester City News, USA)